Figyelem!

A honlapunk íjakat* és más vadász eszközöket tartalmaz.

Amennyiben Ön szakmai célú látogató kérem lépjen be, mivel oldalaink csak és kizárólag szakmai célú információkat tartalmaznak.

Minden egyéb esetben kérjük, hagyja el oldalunkat!

Ön kijelenti, hogy kizárólag szakmai célú látogató, és a lapon található információkra kizárólag szakmai célból van szüksége.
* Az íj a 175/2003. Korm. rendelet alapján a közbiztonságra fokozottan veszélyes eszköznek minősül.


Tovább az oldalra
Vadászhegyek 2.

- Az átütőerő -

 

Az előző cikkben meghatároztuk, hogy ha sorrendet szeretnénk felállítani magunkban a hegyek kiválasztása során akkor a pontosságot, mint tulajdonságot kell az első helyre tennünk. A vadászíjászok zöme egy sebzés, vagy hibázás esetén elsőként azt veszi számításba, hogy a felszereléssel lehet valami baj, holott ezzel csak becsapják saját magukat. Sajnos sokszor az eset újból, és újból történő átgondolása során a töprengésből az ego kerül ki nyertesen, és azonnal az irányzék, a kifutó, és persze a vadászhegy cseréjét hisszük az üdvözítő megoldásnak. Ha ezeket lecseréltük akkor egy kis megnyugváshoz jutunk, hogy legközelebb ez már nem fordulhat elő. Bevallom őszintén, hasonló okok miatt egy időben nekem is látványosan gyarapodott a polcomon a kiselejtezett alkatrészek száma. El kell fogadnunk, hogy az ember nem gép, és egy fizikai, matematikai – örök érvényű – szabályok alapján készült alkatrészhez képest a mi tartó, és oldó kezeink mindig is a gyenge pontot fogják képviselni a pontos lövések kapcsán. Elsőként tehát arról győződjünk meg, hogy az íj innenső felén minden rendben van-e. Ennek a legjobb módja, ha nem 5-10 lövés eredményéből vonunk le törvényszerűségeket, hanem 50-vagy akár 100 lövés feljegyzése után állapítjuk meg a tüneteket.

Ha felül kerekedtünk az egon, és a „tökéletességünk” ellenére sikerül egy sebzést összehozni, akkor ez az eset rávilágíthat még néhány fontos tulajdonságra, amivel egy jó vadászhegynek rendelkeznie kell. Súlyozni kell, hogy a véreztető képesség, vagy az átütőerő ami fontosabb egy rossz lövés esetén. Nehéz igazságot tenni, mert a kettő fontossága nagyon helyzet függő. Egy elefánt is éppúgy tud veszélytelen lenni, mint ahogy egy szúnyog veszélyes, tehát olyan törvényszerűséget meghatározni ami minden körülmények között megállja a helyét lehetetlen. A tapasztalat lehet az egyetlen ami némi támpontot ad.

A véreztető képesség egy olyan tulajdonság ami örök vitákat fog gerjeszteni. A vadászíjászok körében több évtizedes vita ez. Hogy mennyire nem lehet pl. a pengék száma, és a vérzés összefüggésében pontos meghatározásokat, és igazságot tenni, azt jól mutatja, hogy több évtized után is éppoly hevesek ezek a viták, mint az elején, és ma sem létezik semmiféle pontos teszt, vagy egyéb módszer ami a két hegyváltozat között igazságot tenne. Ha létezne a két változat között érzékelhető különbség, ez a vita már rég eldőlt volna. Ha ehhez a dilemmához, hozzávesszük a vágásszélességet mint a vérzésben fontos tényezőt, akkor még nehezebb lesz örök igazságokat megállapítani. A pengék száma és a véreztető képesség egy bizonytalan összefüggés, amiben maximum csak hinni lehet, de ezt az összefüggést kétséget kizárólag bizonyítani nem lehet. Ki tudná azt vajon megállapítani, hogy egy többpengés, de kisebb vágású hegy, vagy egy kétpengés nagyobb vágású véreztet jobban? Mindenkinek a saját tapasztalata lesz amikkel az ilyen vitákban érvelni fog, csakhogy ezek a tapasztalatok évek múltán általában kezdenek ellentmondók lenni, és rájön az ember, hogy az ilyen „törvényszerűségekkel” csinyján kell bánni, mert a valóság hamar meg tudja cáfolni őket.

Van azonban néhány dolog amit mégiscsak bizonyossággal kijelenthetünk. Az én olvasatomban a véreztető képesség, az átütőerővel egészen biztosan összefüggésben van. Ki vonná azt kétségbe, hogy két seb jobban vérzik, mint egy? Ha az átütőerőt vizsgáljuk, akkor fontos leszögezni, hogy manapság ez a tulajdonság, már nincs egyértelmű összefüggésben a vágásszélességgel, vagy a pengék számával. Bizony vannak már olyan több pengés hegyek, amik jobb átütőerő képességgel rendelkeznek, mint kétpengés társaik. Igaz van néhány olyan fizikai szabály ami miatt a kétpengés hegyek nagyobb átütőerő képessége a tipikusabb, de nem feltétlenül a pengék számát kell figyelembe venni ezen a téren.

 

A kikönnyítés

 

Az egyik legfontosabb tényező, ami az átütőerőt befolyásolja, az a kikönnyítések mérete. Az alábbi ábra jól mutatja, hogy miként keletkezik az ellenállás a pengéken, ami lassítja a hegyet a becsapódást követően. A piros terület a húst jelképezi. Látható, hogy a nagyobb cellák közé könnyebben beszorul az anyag, és a hegy előre haladása során a cellák belső élei jelentősen fékezik a hegyet. Ezt bárki kipróbálhatja ha az ujját végigsimítja a különféle pengék felületén. A legegyszerűbben úgy tudjuk egy hegy ellenállását megállapítani, hogy megnézzük milyen nehézséget okoz kihúzni a vesszőfogóból (ez olyan hegyeknél igaz, amiknek a hátsó éle is élezve van). Ebben az esetben ugyanis a becsapódást követően a hegy megcsinálta magának az „utat” a maga vágásszélessége mentén, így a visszahúzás során már tisztán csak a hegy ellenállása miatt van szükség némi húzóerőre. Ha ezt összehasonlítjuk, látni fogjuk, hogy az eredmény arányban van az átütőerővel.

A teli penge ellenállása a legkisebb, és a nagy kikönnyítés az ami a leginkább csökkenti egy hegy átütőerő képességét. Annak ellenére hogy érintett vagyok a kérdésben, be kell vallanom ez a probléma a vastag pengéjű hegyek esetében még jelentősebb. Aki figyelmesen elolvasta az előző cikket, abban a kép láttán azonnal felmerült egy ellentmondás. A pontosság miatt az a fontos, hogy a kikönnyítés minél nagyobb legyen a pengén, miközben ugyanez a tényező már hátrányt fog jelenteni az átütőerő kapcsán. Ez a két tulajdonság kizárja egymást, ezért kell egy fontossági sorrendet meghatározni. Van azonban néhány trükk amivel csökkenteni lehet ezeket a hatásokat. Az új tervezésű hegyeim esetén egy érdekes formával sikerült megoldást találni erre a problémára. Sokak számára ez a forma csak dizájn elemnek tűnhet, de ez csak a véletlen műve. Az alábbi képen látható, hogy a kikönnyítések nem egy nagy cellában vannak megoldva, hanem több apró cellán keresztül.

Ezzel a megoldással sikerült elérni, hogy a nagyobb vágásszélesség ellenére se csökkenjen az átütőerő a hagyományos pengeformákhoz képest. Ez a forma közelít leginkább a teli pengéhez, így ötvözi a pontosság miatti nagyobb méretű kikönnyítés előnyeit, és az átütőerő szempontjából jobb megoldást nyújtó teli penge tulajdonságait. Ez a típus egy kicsit jobb átütőerő képességgel bír mint a hagyományos formájú, kisebb vágásszélességű társai. A másik ok ami miatt ez lehetséges, (a cellák méretén kívül) az a formája. A formai különbségekről a cikksorozat következő részében lesz szó.

Az élezés

 

Talán szentségtörés amit mondani fogok, és minden eddigi véleménnyel ellentétes, de az átütőerőt az élezés nem befolyásolja jelentősen. Természetesen szükség van egy minimális vágási képességre, de a mániákus élezés inkább csak a léleknek, a tudatnak hasznos, ami miatt úgy érezzük, hogy minden a maximális készültségben van a vadászatra. Számtalan tesztet csináltam az élezéssel kapcsolatban. Az alábbi fotó két azonos heggyel történt próbalövést ábrázol. Az egyik esetében egy valóban borotvaéles pengével történt lövés (fehér szalaggal jelölt vessző), a másik esetében viszonyt egy drasztikusan tompított heggyel történt ugyanez. Látható, hogy még úgy sem tapasztalható jelentős különbség, hogy a tompa élű hegy éle, kb. 0,5mm szélesre lett tompítva, vagyis irreálisan tompa, amilyet a valóságban nem használ senki. Vadászhegy gyártóként természetesen a tökéletes élezésre kell törekednem, mert egy termék igényességének egyfajta mércéje is ez a tulajdonság, viszont mint vadászíjász már nem töltök órákat a hegy élezésével. Minden esetben megélezem a hegyeket ha szükséges, mert ahogy említettem egy alapvető élezésre szükség van, de nem csinálok ebből a műveletből rituálét, és egyáltalán nem tartom fontosnak hogy egy használt heggyel borotválkozni lehessen. Gondoljunk csak bele. Becsapódáskor a hegy élei mentén 6 tonna erő oszlik meg! Ez vajon nem elegendő egy „konyhakés minőségű” élnek, ahhoz hogy a vad testén a vessző áthatoljon?

 

Természetesen a fizika bizonyos szabályait ebben az esetben sem lehet felülírni, és a két hegyváltozat között egészen biztosan van különbség az átütőerőben, viszont ez olyan minimális, és olyan hosszú távon jelentkezik csak, hogy nem számottevő a számunkra. Ha a vesszőnek métereken keresztül kellene az anyagba behatolnia akkor ezen több méteres távon már lenne némi különbség a két vessző között, de a vad testét jelentő távon egészen biztosan nincs érzékelhető különbség. Amennyiben az élezést mint szempontot fontosnak tekintjük, akkor a penge nagyobb mértékű sérülékenységét is el kell fogadnunk. A tökéletes élesség, valamint az él tartóssága, egymást kizáró tényezők, ugyanis a borotvaéles penge élei sokkal könnyebben csorbulnak, vagy törnek ki. Van egy olyan szempont amivel az élezés pártfogói soha nem számolnak. Ha azt látjuk, hogy a vad testén átlőtt nyílhegy pengéi kicsorbulnak, – pedig a vesszőt az avaron találjuk anélkül, hogy belefúródott volna a talajba – akkor biztosak lehetünk benne, ez a bizonyos károsodás a vad testében, pl. a csontok miatt keletkezett. Felmerül a kérdés, hogy ha egy vékony pengéjű, borotva éles penge éleit a behatolást követően a borda, ill. egyéb csontok már az elején kicsorbítanak, akkor vajon a vessző nem tompán, vagy kitört éllel fogja folytatni az útját a vad testében? Mit ér ebben az esetben az a bizonyos borotva él, ha valójában már az első néhány centiméter után kicsorbul? Ezzel kapcsolatban több tesztet is csináltam, egy erre a célra készített átütőerő vizsgáló géppel. Az eredmények azt mutatják, hogy más-más közegben más az átütőerő képessége ugyanazon hegyeknek, más típusokkal összehasonlítva. A vékony pengéjű hegyek a puha anyagokban kimagaslóan jó eredményeket produkáltak a vastag pengéjű hegyekhez képest, míg a keményebb anyagokban a vastag pengéjű, tartós hegyek bizonyultak sokkal jobbnak, amiknek a pengeélei kevésbé tudtak roncsolódni, az áthatolás közben. Mindenkinek a saját logikai érzékére bízom, hogy vajon az átütőerő szempontjából a valóságban melyik közeg okoz nagyobb gondot. A puha hús, vagy a kemény csont?

 

Semmiképp sem az a célom ezzel, hogy az élezés fontosságát jelentéktelenné tegyem, viszont az elmúlt időben az élezés jelentőségével kapcsolatos vélemények a legtöbb vadászíjász körében irreálisan túlértékeltek lettek. Nagyon fontos megérteni, hogy minden erényt, vagy szempontot csak valaminek a kárára lehet elérni, ezért prioritásokra van szükség. Ha egy általánosan éles heggyel ugyanolyan eredményeket lehet elérni az átütőerőben, miközben az él tartósságát jelentősen növeljük pl. egy tompább élszöggel, akkor ez utóbbinak megfelelő szempontot érdemes választani.

Ha a pontosságot mint szempontot figyelembe vettük, az átütőerő kapcsán úgy válasszunk, hogy vegyük figyelembe az íjunk sebességét és a húzóerőnket is. Ha 30 collt húzunk 70 fonton, bátrabban válogathatunk nagyobb vágású, vagy többpengés hegyeket között, és kevésbé kell figyelembe vennünk mindazokat a szempontokat amiket ebben a cikkben az átütőerő kapcsán leírtam. Ha mindössze pl. 27 collt húzunk csak 55-60 fontos húzóerő mellett, ráadásul egy lassabb íjunk is van, akkor már érdemes a hegy kiválasztásán töprengeni ha nyugodt szívvel szeretnénk egy tisztes vadkanra lövést tenni.

 

 

Vadászíjász üdvözlettel:

Glück Balázs

(70/253-4050)